A közösségi emlékezetnek megvannak a maga töréspontjai. Olyan történelmi pillanatok ezek, amikor az idő mintha összegyűrődne, s a mindennapi élet egyetlen drámai sűrűségű tapasztalattá válna. Egy földrengés, egy háború, egy rendszerváltás: események, amelyek után nemcsak a városok, hanem a történetek is másként épülnek újra. Valami hasonlóról szólt az az irodalmi est is, amelynek keretében az Erdélyi Magyar Írók Ligája Irodalom és közösség című programsorozata részeként Csíkszeredában bemutatták Szabó Róbert Csaba Pokoltó című, a Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent regényét. A beszélgetést Borsodi L. László vezette, aki a mű tematikus és poétikai összefüggéseit vizsgálva egy olyan dialógust alakított ki a szerzővel, amely túlmutatott a klasszikus könyvbemutató keretein.
Az est hangulata egyszerre volt személyes és szakmai. A Hargita Megyei Kulturális központ képviseletében Imre Krisztina már a köszöntőjében jelezte: a regény címéhez most nem a „szűz olvasás” módszerével közelített, hanem tudatosan beleolvasott a könyvbe, és így már előzetesen is felfedezett benne személyes és helyi utalásokat. Rámutatott arra is, hogy a Pokoltó olvasása – akárcsak a róla szóló beszélgetés – mindig a személyes tapasztalat és a történelmi tudás határán mozog.
A regény két idősíkban játszódik: az egyik az 1977-es bukaresti földrengés ideje, a másik a második világháború éveibe, az 1940-es évek Észak-Erdélyébe vezet. A kettős időkezelés már önmagában is jelzi a mű egyik alapvető szerkezeti elvét: a történetek nem lineárisan, hanem egymást tükrözve bontakoznak ki.
A beszélgetés során Szabó Róbert Csaba hangsúlyozta, hogy a történetek legtöbbször nem a mindennapok nyugalmában születnek, hanem éppen azokon a pontokon, ahol a történelem hirtelen „kitüremkedik”. A földrengés, a háború vagy akár egy személyes tragédia olyan események, amelyek köré a közösség emlékezete is történeteket szervez. Ez a felismerés a regény egyik kulcsa: a történetmesélés nem pusztán narratív technika, hanem túlélési stratégia. Amikor a világ összeomlik, az emberek történetekkel próbálják megőrizni azt, ami még értelmezhető.
A regény másik jelentős térbeli központja Szilágysomlyó és környéke. A szerző számára ez a hely nemcsak földrajzi, hanem kulturális és személyes tér is. Szilágysomlyó a két világháború között gazdasági és kulturális központ volt, amelynek fejlődésében jelentős szerepet játszott a város zsidó közössége. A regény azonban egy már eltűnt világot mutat meg. A holokauszt, a háború és a későbbi történelmi változások után a város társadalmi szerkezete radikálisan átalakult. A korábbi centrum perifériává vált, és a történetek is egyfajta emlékezeti rommezőn születnek újjá. Ez az eltűnt világ a beszélgetés során is fontos téma volt. A szerző szerint a regény tulajdonképpen egy olyan múlt rekonstrukciója, amely már nem létezik, és amelyet csak az emlékezet és az irodalom képes újra láthatóvá tenni.
A Pokoltó egyik legérdekesebb vonása a történeti tények és a fikció közötti folyamatos játék. A regényben valódi történelmi események és létező személyek jelennek meg, ugyanakkor a narráció tudatosan épít a képzelet és a történetalkotás szabadságára.
A beszélgetés során a szerző elmondta:
a regény egyik inspirációs forrása egy valós személy, Somlyói Eller Gizella újságírónő alakja volt.
Az ő életének kutatása indította el azt a folyamatot, amely végül a regény megszületéséhez vezetett. Ugyanakkor a szerző tudatosan döntött úgy, hogy nem dokumentarista módon írja meg a történetet, hanem egy fiktív elbeszélő szemszögéből. Ez a döntés nem csupán poétikai, hanem etikai kérdés is volt. Egy valós személy életének teljes rekonstruálása ugyanis lehetetlen, különösen akkor, ha a történeti források hiányosak. A fikció így nem a valóság helyettesítője, hanem annak értelmezési tere.
A regény narrátora egy női elbeszélő, Ila, aki gyermekkorában kerül kapcsolatba a történet központi figuráival. A női perspektíva nemcsak dramaturgiai választás, hanem a történet egyik alapvető jelentéshordozója is. A beszélgetés során szóba került, hogy a női narráció lehetővé teszi egy különleges, anya–lánya jellegű kapcsolat megjelenítését. Egy férfi elbeszélő esetében ugyanez a viszony egészen más jelentésrétegeket hozott volna létre.
Az elbeszélés így nem pusztán a történet közvetítésének eszköze, hanem a szereplők túlélési mechanizmusa is.
A regényben a történetek gyakran úgy születnek meg, hogy a szereplők olyan eseményeket is elmesélnek, amelyekről valójában nem tudhatnak biztosat. A képzelet és az emlékezet közötti tér válik az életben maradás egyik formájává.
A beszélgetés egyik legérdekesebb pontja az idő problematikája volt. Bár a regény konkrét történelmi időpontokhoz kötődik, a narráció gyakran időtlen dimenziókat nyit meg. A pusztítás – legyen az bombázás vagy földrengés – mintha felfüggesztené az időt, és egyfajta mitikus térbe helyezné a történetet. Ebben a kontextusban válik kulcsfontosságúvá maga a Pokoltó is, amely egyszerre valós földrajzi hely és mitikus szimbólum.
A legenda szerint a tó a pokolba vezető kapu, és a regényben is olyan térként jelenik meg, ahol a történetek és identitások egymásba csúsznak.
A mítoszteremtés azonban nem elszakadás a történelemtől, hanem annak sajátos értelmezése. A történelmi traumák csak akkor válhatnak elbeszélhetővé, ha az irodalom képes egy tágabb, szimbolikus keretbe helyezni őket.
A regény egyik visszatérő motívuma az identitás keresése. A szereplők gyakran nevet váltanak, új identitásokat vesznek fel, vagy éppen elveszítik korábbi önmagukat. A név nem egyszerű jelölő, hanem a létezés egyik alapvető formája. Ez a motívum különösen hangsúlyos Ila történetében, akinek neve a regény elején még rejtve marad, s először nem embertársainak, hanem egy libának árulja el. Az identitás fokozatos feltárása így a narráció szerkezetében is megjelenik. A szereplők identitáskeresése azonban nemcsak személyes, hanem történelmi kérdés is. A háború, a politikai változások és a társadalmi traumák mind olyan erők, amelyek újra és újra átírják az egyéni sorsokat.
A csíkszeredai könyvbemutató egyik legfontosabb tanulsága talán az volt, hogy az irodalom nem pusztán esztétikai élmény, hanem a közösségi emlékezet egyik formája is. Egy regény képes olyan történeteket felszínre hozni, amelyek a történelemkönyvekben gyakran nem jelennek meg. A Pokoltó ilyen értelemben nemcsak egy történelmi regény, hanem az emlékezés irodalma. A múlt traumái nem lezárt fejezetek, hanem olyan tapasztalatok, amelyek tovább élnek a történetekben.
A csíkszeredai bemutató beszélgetése éppen ezt a folyamatot tette láthatóvá: azt, ahogyan egy regény körül új történetek születnek, és ahogyan az olvasás maga is a közösségi emlékezet részévé válik.